Jótékonysági Ismerős Arcok-koncert a Vasmacska teraszon

  Jótékonysági koncertet ad az Ismerős Arcok zenekar a látássérült gyermekeket támogató „Szól a szív…” Alapítvány javára augusztus 26-án este nyolc órakor a Vasmacska teraszon. A több mint húsz éve alakult együttes kiemelt feladatának tekinti, hogy a zene gyógyító ereje mellett pénzbeli adománnyal is segítsen a hátrányos helyzetű embereken, különösen a gyerekeken, így a koncert teljes bevételével az alapítványt támogatja.

– Jelen esetben egyértelmű, hogy a látássérült gyerekek ügye mellé állunk, hiszen egyik zenekari tagunk is érintett. Szaxofonosunk, „Stewie” (Tánczos István – a szerk.) a Vakok Iskolájába járt, és zenei pályafutása is ott kezdődött. Húsz éve játszunk vele együtt, és sokszor elfelejtjük, hogy ilyen nehézséggel küzd, mert szinte tudomást sem vesz az állapotáról. Úgy éli, illetve próbálja élni az életét, mintha semmi gondja nem lenne – mutatta be pár szóval a szaxofonost Nyerges Attila, aki az utóbbi években két nótát is írt a látássérült zenésznek.

A zenekar énekese elmesélte, hogy a Szívemben tudlak című dal korábban készült, és kifejezetten Stewie-nek íródott. A szöveg minden egyes mondata az ő akkori életét, a vaksághoz való hozzáállását próbálja bemutatni. A június óta videoklipen is látható Mindig sötétben című dal azonban kevésbé személyes, inkább az ember titkos kapcsolatairól és ezek nehézségeiről szól, ám mindkettőt Tánczos István énekli.

Nyerges Attila a zenekar most készülő új lemezéről is beszélt.

– Minden nóta készen van már, és folynak a stúdiómunkák. Más tematikával dolgozunk, a dalokat egyesével vesszük fel, és amelyik készen van, azt már a koncerteken is játsszuk. Múlt héten vettük fel az ötödik dalt, és bár az album megjelenését ez év végére terveztük, lehet, hogy csak kora tavaszra készülünk el vele – mondta.

Az augusztus 26-i jótékonysági koncerten az Ismerős Arcok legnépszerűbb slágerei mellett a készülő lemezükről is elhangzik majd néhány dal, és természetesen a Szívemben tudlak és a Mindig sötétben is.

Az elővételben vett és a koncert napján 3500 forintért vásárolt jegyekből, valamint a tízezer forintos támogatói jegyekből befolyt összeget a halmozottan sérült (mozgássérült, értelmileg sérült, látássérült) gyermekek körülményeinek javítására kívánja fordítani az alapítvány. A jótékonysági koncerten összegyűlt pénzből a Vakok Iskolájának udvarára szeretnének kültéri mozgásfejlesztő játékokat vásárolni.

Forrás: budafokteteny.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Budáról

Immár több mint 160 éves a Nemzetközi Vöröskereszt, amely napjainkban is számos területen segít és von be segítőket a közös, támogató cselekvésbe. A mozgalom nemzetközi napján arra is hozunk...
A felelős állattartás napja a Rex Kutyaotthon Alapítvány kezdeményezésére létrehozott magyarországi jeles nap, célja, hogy felhívja a figyelmünket arra, hogyan gondoskodjunk körültekintően...
A II. Kerületi Idősügyi Tanács programjainak keretén belül ismét megrendezik a Retro Táncklubot. A MÁJUS 9-én 14 és 16 óra között tartandó eseményen élő zene várja a résztvevőket.
A méltóság megőrzése, a halál elfogadása, az életvégi döntések köré épült az Újbudai Szociális Szolgálat (USZOSZ) időseknek és a szociális szakma képviselőinek szervezett konferenciája. Az esemény...
A tavasz visszahozta a zsongást a Fény Utcai Piac környékére, e színes környezetben bújik meg a Lövőház utca egyik házában, a 31. szám alatt egy hasonlóan színes vállalkozás, a Színkör Alkotóműhely...
Az illetékes szervek tájékoztatása alapján, ezúton értesítjük a budavári lakókat, hogy május 8-10 között magasrangú külföldi delegáció tartózkodik a Budai Vár területén, ezért fokozott biztonsági...
2004. április 30-án, szokásától eltérően, színesben jelent meg az amúgy unalmasan szürke, akkor még nyomtatott formában is létező Magyar Közlöny. A piros-fehér-zölddel körbefont címlap sugárzó...
Ma az 1886-os chicagói tömeges munkássztrájk emléke előtt tisztelegünk: a nyolcórás munkaidő bevezetéséért küzdöttek a munkásszervezetek és a munkabeszüntetéshez csatlakozók e napon. Megmutatták...
Az elmúlt években a Szent János Kórház szakrendeléseinek többsége átköltözött a Kútvölgyi-tömbbe, itt azonban jelenleg nem működik gyógyszertár. A betegek igényei alapján Fonti Krisztina...
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a fővárosi patkányirtási feladatokat a Bábolna-Bio Zrt. végzi a Ronix Kft-vel együttműködve Deratizációs Központ Konzorcium néven. A szolgáltatás térítésmentes.
Visszaköltözött a megmentett fazekasmester a Vízivárosba, ahol nemcsak a szobor kapott új helyet, de környezete is megszépült.
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy 2024. 04.29-én hétfőn, a napnyugta utáni órákban (21:00-23:00) a III. kerület Kossuth Lajos üdülőpart 20. szám alatt, egyéni megrendelésre földi úton történő...
Egy régóta tervben lévő, jelentős felújítás valósul meg a Szent János Kórházban. Átfogó rekonstrukció kezdődött el a 26-os számú épületben, ahol az egyik legnagyobb forgalmú osztály, a traumatológia...
Itt a tavasz, feléledt a természet, ami a ház körüli munkákkal is együtt jár. A kerítések mindkét oldalán vannak a lakóknak teendőik: a közterületre kinyúló ágak, bokrok metszése, az ingatlannal...
Óbuda-Békásmegyeren napjainkban 12 nemzetiségi önkormányzat működik, és ez egyedülálló kulturális sokszínűséget biztosít kerületünknek. Az szintén tény, hogy a nemzetiségek jelenléte hazánkban a...
A JÓbuda Közösségi Alapítvány meghirdeti harmadik támogatási pályázatát, mellyel Budapest III. kerületében bejegyzett és itt tevékenykedő civil szervezetek, civil- és lakóközösségek, informális...
Közösségiteremtési különdíjat nyert el Önkormányzatunk a Jós utcai közösségi kert kialakításáért, amelyet a lakosság bevonásával hoztunk létre. Büszkeséggel számolhatunk be az újabb elismerésről,...
Sok kisgyerek álmodozik arról, hogy ha nagy lesz, állatokkal fog foglalkozni, ám ezt csak kevesen váltják valóra.

A címlapról

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.