Lógott már kényszerzubbonyban fejjel lefelé lángoló kötélen, húzták át hajó alatt a Balatonban és szabadult ki felrobbanó autóból – Németh Gábor ezúttal azonban minden eddigi mutatványán túltett.
Nem mindennapi szabadulómutatványnak lehettek tanúi, akik kilátogattak az XXL Monster Truck Show-ra. Németh Gábor bűvész ugyanis olyan mutatvánnyal kápráztatta el a nézőket, amely a világon talán egyedülálló. A szabadulóművész hátrabilincselt karjait ugyanis két hatalmas Monster Truckhoz rögzítették, Gábornak pedig mindössze 15 másodperce volt, hogy kiszabadítsa magát fogságából, mielőtt az óriási járművek kettétépik. Aki pedig azt gondolta, hogy ez csak illúzió, a helyszínen győződhetett meg a bilincs, a kötelek és a gigajárgányok valódiságáról. Nem csoda, hogy a nézők között szinte vágni lehetett a feszültséget. Az életveszélyes mutatványra azonban Gábor évekig készült: a tervezés és a csapatmunka mellett akrobatikus edzésekkel hozta formába magát.
„Egy ilyen mutatványnak a logisztikai szervezése egy hónap, amit egy ötfős, összeszokott csapattal végzünk, ám ez csak a konkrét esemény szervezése. Ennek a szabadulásnak az ötlete már évekkel ezelőtt megfogalmazódott a fejemben, és szinte folyamatosan tökéletesítettem. Kipróbáltam a bilincseket, átgondoltam a technikai részét, hogy milyen kötél legyen a kezemen. Ahhoz, hogy egy ekkora volumenű produkció tökéletes és hiteles legyen, és én se sérüljek meg, mindent pontosan meg kell tervezni előre” - mondta el a felkészüléssel kapcsolatban Németh Gábor.
Leizzasztotta a nézőket a hajmeresztő szabadulómutatvány
Visszavonva- Részletek
- Írta: er
A Budapest rovat további hírei
Megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél, Nagybajcsnál pedig csütörtökön napközben várják 855 centiméter körül az áradó folyó tetőzését – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője...
A vízügy szakemberei hajnalban megnyitották a Lajta-szükségtározó-rendszert, az árvízcsúcs csökkentése a Mosonmagyaróvár feletti szakaszon már érezteti is a hatását – közölte az Országos Vízügyi...
Harmadfokú az árvízvédekezési készültség hétfőtől minden budapesti Duna-szakaszon - közölte a főpolgármester a Facebook-oldalán.
Reggeltől délig sok lesz a felhő a keleti országrészben, ahol zivatarok is kialakulhatnak. A Dunántúlon erős szélre kell készülni. A legmagasabb nappali hőmérsékletre a Tiszántúlon lehet számítani...
Karbantartás miatt a 4-es metró csak Kelenföld vasútállomás és a Szent Gellért tér – Műegyetem állomás között közlekedik vasárnap hajnaltól 12 óráig – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)...
A tervezettnél öt nappal korábban, már szerda délután – várhatóan 13 órakor – visszaadják a forgalomnak teljes szélességében a Kőröshegyi völgyhidat – közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra...
A 2024-es párizsi paralimpián minden korábbinál több versenyszámot és magyar paralimpikont mutatott meg csatornáin a közmédia. Az M4Sport élő közvetítései, a Nemzeti Sportrádió és a Nemzeti Sport...
A fejlesztéspolitikai döntéseknél is komoly szerepet játszik a mesterséges intelligencia (AI) – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten, az AI Summit 2024...
Szombaton és vasárnap futóverseny miatt forgalomkorlátozás lesz Budapesten – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.
A magyar kormány elkötelezett a nők és férfiak közötti egyenlőség és együttműködés erősítése mellett, valamint a testi-lelki-szellemi egészség védelme iránt – erről beszélt a Kulturális és...
A címlapról
Megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél, Nagybajcsnál pedig...
Harmadfokú az árvízvédekezési készültség hétfőtől minden budapesti...
Reggeltől délig sok lesz a felhő a keleti országrészben, ahol...
Karbantartás miatt a 4-es metró csak Kelenföld vasútállomás és a...
A tervezettnél öt nappal korábban, már szerda délután – várhatóan 13...
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
Könyvajánló
Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Blogok, vélemények, olvasók írásai
A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei
Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.