Magyar dalszövegeket népszerűsítő rendezvénnyel várják az érdeklődőket május 25-én a fővárosi Muzikumba. A Mai Dal című kezdeményezéshez kapcsolódva dalszövegírói versenyt is hirdetnek.

    A Mai Dal név egy egynapos eseményt és annak felvezető kampányát fedi, amely felhívja a zeneszerető közönség figyelmét a minőségi magyar dalszövegű zenékre. A Muzikumban ismert szövegíró-zenészek kerekasztal-beszélgetés során cserélnek tapasztalatot a szövegek üzenetéről - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
    A beszélgetésen részt vesz Bagossy Norbert (Bagossy Brothers Company), Lázár Domokos (Esti Kornél, Lázár Tesók) és Szendrői Csaba (Elefánt), majd Varga Livius (Quimby, A Kutya Vacsorája) tart előadást a dalszerzés történetéről, hátteréről. A résztvevők az est zárásaként interaktív dalszerző játékon vehetnek részt Egri Bálint színész (Azegrivár) vezetésével, aki egyben a kerekasztal moderátora.
    Az alkotás iránt érdeklődőknek lehetőségük van a dalszövegeiket nevezni egy versenyen, amelynek szakmai zsűrije a meghívott előadók egy részéből áll össze. A pályázaton három művet díjaz a zsűri, valamint a beküldött dalszövegeket közönségszavazásra is bocsátják. A díjazottak különböző összetételű ajándékcsomagokat nyerhetnek, a fődíj egy személyes mentoring óra Varga Liviusszal.
    Jelentkezni május 15-ig lehet a bit.ly/MaiDalJelentkezes címen (egy ember több művet is nevezhet).
    Az esemény programjaival azokhoz szeretnénk szólni, akik érdeklődnek a magyar szövegű zenék iránt és kicsit benéznének a szerzők gondolatai mögé. Célunk megmutatni, hogy az alkotás lehet tudatos tevékenység, amely mind az alkotó, mind a befogadó számára jótékony hatással bírhat. A dalszövegíró pályázat résztvevői a szakmai zsűritől hallottak segítségével tehetik meg következő lépéseiket a még jobb szerzővé válás felé - idézte a közlemény Tóth Áron főszervezőt.
    A rendezvényt először streaming formában hirdették meg, de amennyiben a járványügyi intézkedések lehetővé teszik, korlátozott számban élőben is lesz lehetőség meghallgatni az előadókat és részt venni a játékban.
    Facebook oldal: 

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.

A címlapról

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.