A Józsefváros Közösségi Részvételi Iroda a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt.-vel együttműködésében pályázatot hirdet olyan közösségi események, programok szervezésére, amelyek megerősítik és támogatják a helyi közösségek közötti kapcsolatokat. A pályázatokat november 29. hétfő éjfélig várjuk.

 

Józsefváros sokszínű kerület, amely sűrű beépítettsége miatt sok szomszédság életterét belső udvarokra, szűk terekre, utcafrontokra korlátozza. A terek adottságain nem könnyű változtatni, ám az ott folyó életen annál inkább!

Szomszédünnep pályázatunk célja, hogy a kerületben élő közösségek lehetőséget kapjanak olyan programok szervezésére, amelyeken megismerhetik egymást és megismertethetik magukat másokkal.

Közös bográcsozás, zenélés, vagy városi séta, olvasókör? Mivel mutatnátok meg magatokat, mivel hoznátok közelebb egymáshoz szomszédaitokat?

A Szomszédünnep pályázaton olyan ötleteket várunk, amelyek ingyenesek, mindenki számára hozzáférhetőek és a jelenlévők cselekvő részvételére építenek. Várjuk azoknak a magánszemélyeknek, civil szervezeteknek, informális közösségeknek, nonprofit gazdasági társaságoknak, vagy társasházaknak a jelentkezését, akik a Józsefvárosban élő, vagy itt dolgozó közösségeket szólítanák meg programjukkal.

A Józsefvárosi Önkormányzat fontos értéknek tartja a kerület közösségeinek sokszínűségét, és célja a különböző helyzetű társadalmi csoportok közötti együttműködés erősítése. Ezért a nyertes pályázatok kiválasztása során fontos szempont, hogy az ötlet a kerületben élő hátrányos helyzetű vagy kisebbséghez tartozó emberek elérését is célozza. Előnyben részesül az a pályázó, aki programját a Magdolna, Losonci és Orczy negyedekben, valamint a Csarnok negyed külső felén valósítja meg.

A pályázat két körben valósul meg, a formai és tartalmi szempontból megfelelő pályázókkal a Közösségi Részvételi Iroda munkatársai személyesen is találkoznak, majd ezt követően döntenek a végleges támogatásokról. A program során egy ötlet megvalósítására legfeljebb bruttó 200 ezer forint támogatás nyerhető el. A nyertes pályázó a rendelkezésre álló összeg egy részét a megbízási szerződés megkötését követően, másik felét a teljesítés igazolása után kapja meg! A szerződés megkötését követően a programok megvalósítása 2022 tavaszán történik.

Arra biztatjuk Józsefváros közösségeit, és közösségeiért dolgozó szervezeteit, hogy gondolkodjanak, ötleteljenek közösen és pályázzanak! A Pályázat lezárultáig keressék bátran a Közösségi Részvételi Irodát további információért, segítségért!

A pályázat részletes kiírását itt találják

A pályázati űrlapot itt találják: bit.ly/szomszedunnep2021

Leadási határidő: 2021. november 29. hétfő éjfél

További információ:

Telefon: Aradi Fanni, +36 20 526 45 78

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Forrás: jozsefvaros.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír a Belvárosból

Miben különböznek a női és férfi szerepek a roma családoknál, mint a nem romáknál? Vagy szerintük is a nőnek a konyhában a helye? Csakúgy, ahogy a magyar társadalom sugallja. Balogh Adrienn cikke.
Emléktáblát kapott Erzsébetvárosban a Magyar Költészet Napján (április 11), József Attila születésnapján a költő, a magyar líra óriása.
Belváros-Lipótváros Egyházi Épületekért Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot ír ki a Kuratórium által meghatározott 33.700.000,- forint alapítványi vagyonra a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V....
Nyomoz a rendőrség egy társasház feljelentése nyomán, a ház (egykori?) közös képviselője, Gondos Judit rendszeresen egy olyan céggel végeztette el a házbeli felújítási munkákat, mellyel a...
Két terézvárosi rendőr segítségével jött a világra egy kisbaba néhány hete egy kórház hátsó bejáratánál. A tettre kész egyenruhásokat Soproni Tamás polgármester fogadta irodájában és ajándékkal...
A Lefkovicsék gyászolnak című filmben többek között a humoré, az emberi kapcsolatok törékenységéé és a mindent elsöprő szereteté a főszerep. A rendezővel, Breier Ádámmal beszélgettünk a gyászról, a...
Első, és lehet, hogy utolsó olimpiájára készül Szép Balázs, Terézváros sportolója. Az öttusázó nemcsak a párizsi részvételért küzd ezekben a hetekben, de komoly döntés előtt is áll: a játékok után...
Széles kínálatra számíthatnak az érdeklődők, a ruhák, könyvek, dísztárgyak, játékok, hanglemezek mellett porcelánok és kézműves horgolt termékek is megtalálhatók lesznek.
A terézvárosi önkormányzat anyagi támogatásával egy számítógépes játékokkal felszerelt szobát alakítottak ki a Liszt Ferenc téri gyermekkönyvtárban. A szoba átadását az Olvasni jó, olvasni menő!...
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának Ötpacsirta szalonjában a látogatók sok más mellett közelebb kerülhetnek a magyar táncházmozgalom történetéhez, hallhatnak operarészleteket és...
Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az ígéreteit szembesítjük a tényekkel, és értékelünk.
A zsidó Purim ünnepen rendezett „Sütiutca” március 24-én vidám forgataggal búcsúzott a Zsidó Budapest 150 éve rendezvénysorozattól a Csányi utcában. A szervező önkormányzat és a Gólem Színház a Pro...
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (a továbbiakban Nkt.) 8.§ (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.
Ha van zenei stílus a világon, ami az emberek elsöprő többségének nem csupán tetszik, de mosolyt csal az arcukra és ütemes tapsra ösztönzi a tenyereket, akkor az biztosan a klezmer.
A városrészeken átívelő Nagykörút már nagyrészt az 1880-as évek közepére elkészült. Hivatalosan azonban csak a millenniumi ünnepségek idején adták át, teljes befejezésére pedig egészen 1906-ig várni...
Dr. Szívós Erika történész monográfiája (Hétker, Zsidónegyed, Gettó, Bulinegyed) a legalaposabb könyv, amelyet Erzsébetvárosról az utóbbi száz évben írtak. A Korall Kiadónál a Társadalomtörténeti...
Fodor Marcsi hosszú ideje azért küzd – írói eszközeivel –, hogy évezredek férfiszempontból elmondott történeteihez női nézőpontot adjon, női példaképeket állítson.
Ez hitvita, valaki vagy hisz benne, vagy nem – állítja a halálbüntetés intézményéről Dulai Péter újságíró, bűntörténész, aki nemrég megjelent könyvében végigvette megyénként az utolsó kivégzettek...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.