Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.
Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének elmaradásáról szóló hátralékos felhívások ügyében:
Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való hozzájárulás.
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az ígéreteit szembesítjük a tényekkel, és értékelünk.
A zsidó Purim ünnepen rendezett „Sütiutca” március 24-én vidám forgataggal búcsúzott a Zsidó Budapest 150 éve rendezvénysorozattól a Csányi utcában. A szervező önkormányzat és a...
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (a továbbiakban Nkt.) 8.§ (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő...

Programok, események

Elég csak kilátogatni a 14. alkalommal megrendezett Konyhakiállításra.
Több, mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében...
Az Újbudai Önkormányzat és a Dél-Budai Tankerületi Központ közreműködésével megvalósuló Kamaraerdei nyári napközis táborban...

Hírek Budáról...

A tavalyi nagysikerű rendezvény nyomán idén is megrendezésre kerül az Óbudai Esport Bajnokság. Fontosnak tartjuk az...
A Klebelsberg Kultúrkúriában március 6-án nagyszabású kiállítás nyílt Selyemfényben címmel. A március 28-ig megtekinthető tárlat...
2024-ben is térítésmentesen igényelhetnek lebomló kutyakakis tasakot a kerületi gazdik. Az akcióval a közterületek tisztaságát...
Magyar primőr tavaszi termékek és húsvéti zöldek vásárára kerül sor március 23-án, szombaton, 8 és 12 óra között a Papkertben és...

...és Pestről

Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének...
Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való...
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.
Az Árpád DSE kick-box szakosztálya szeptember 1-től várja a sportolni vágyókat.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.

Győzelem

  • Az AC Milanhoz hasonlította a Ferencváros magabiztos játékát az ellenfél edzője

    A Ferencváros 4-0-ra verte a Shamrock Rovers csapatát csütörtök este, amivel sokkal közelebb kerültek az Európa-ligához.

  • Győzelemmel búcsúzott a Ferencváros

    A Ferencváros egygólos győzelmet aratott csütörtökön a Bayer Leverkusen ellen a labdarúgó Európa-liga csoportkörének utolsó, hatodik fordulójában, így megszerezte becsületpontjait a sorozatban.

  • Hatalmas győzelem az Eb-döntős angolokkal szemben!

    A magyar labdarúgó-válogatott óriási bravúrt hajtott végre, és 1–0-ra legyőzte az Európa-bajnoki ezüstérmes angol csapatot a Nemzetek Ligája A-divíziójában, a 3. csoport 1. fordulójában.

  • Kétgólós győzelmet aratott a Ferencváros Székesfehérváron

    A címvédő és listavezető Ferencváros Ryan Mmaee duplájával 2-0-ra nyert a MOL Fehérvár otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

  • Letérdeltek az angolok, győztünk! Három a magyar igazság, és egy a ráadás

    A magyar labdarúgó-válogatott kedden 4–0-ra nyert Anglia vendégeként a Nemzetek Ligája A divíziójának negyedik fordulójában, így 69 év után diadalmaskodott újra a szigetországban, sikerével pedig a 3. csoport élére ugrott.
  • Magyarország nyerte az első qatch-világbajnokságot

    Zöldy Tamás (b) és a szerb Branko Radakovic a qatch világbajnokság döntőjében játszott Magyarország - Szerbia mérkőzésen a budapesti Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban 2020. február 2-án. A sportág első világbajnokságát a magyar válogatott nyerte, miután a döntőben 2:0-ra győzött Szerbia ellen.

    (forrás: MTI)

  • Nagy győzelem Fehérváron

    A legutóbbi hazai döntetlen után, valamint a közvetlen riválisok nekünk kedvezőtlen hétvégi eredményei miatt mindenképpen győzelemre volt szüksége az Újpest FC-nek ahhoz, hogy megkezdhesse a feljebb kapaszkodást. Ez pedig sikerült is – nem akármilyen játékkal és egységgel.

  • Papírforma-győzelmet aratott a Ferencváros

    A Ferencváros simán, 14–7-re verte a Dinamo Tbiliszit idegenben a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében kedden. A koronavírus miatt a török helyett hazai játékvezető fújta a sípot.
  • Szép volt, Tamás!

    Január utolsó vasárnapján Európa-bajnoki címet nyert a magyar férfi vízilabdaválogatott. Honnan máshonnan indulhatott volna a győztes csapat kapitányának pályafutása, mint Zuglóból?!