Föld alatti fesztivált rendeznek annak megünneplésére, hogy újra jár az M3-as metró: június 15-én és 16-án a felújított állomásokon koncertekkel, színházi produkciókkal, kiállítással, stand-up comedyvel, aluljáró-játszótérrel is várják a budapestieket és a fővárosba látogatókat.

 

Öt év felújítás után május 22-től újra a teljes vonalon közlekedik a budapesti kék, azaz az M3-as metró, véget ért az állomások, szerelvények és pályák felújítása. Az idén 150. születésnapját ünneplő főváros méltó módon zárja le ezt az átszállásokkal, pótlóbuszokkal, mozgólépcsőzéssel és várakozással túlterhelt öt évet – emelik ki a Budapest Brand Nonprofit Zrt. MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

 Mint írják,

A sok kényelmetlenségnek Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából, a Budapest Brand és a BKV szervezésében egy föld alatti fesztivál tesz pontot a végére.

A program szerint a Nagyvárad téri megállóban a NEO és a Jazzbois zenekar, Galactic Jackson, a Stinky Bugs, Lelle és Quixotic várja az utasokat, míg a Corvin-negyednél a Metroast metrókibeszélő közvígjáték és a Stand-up Budapest műsora látható. A Kálvin téren aluljáró-játszótér és gyorscsúszda, a Deák Ferenc téren a RadioCafé élő rádióműsora és a Nem Adom Fel Alapítvány kávézója várja az odaérkezőket.

Az Arany János utcánál független színházak előadása, a színpadon a Momentán Társulat és a Baltazár Színház produkciója látható.

A Nyugati pályaudvarnál a Soharóza kórus és a Budapest Ballet Grand Prix műsora látható, valamint Barabás Lőrinc lép fel. A Lehel téren metrótörténeti kiállítás és bárzongoristák várják az arra járókat.

A közleményben Faix Csabát, a Budapest Brand nZrt. vezetőjét idézik, aki hangsúlyozta: „Szertartásszerű és vontatott beszédek helyett egy méltó és rendhagyó nyitórendezvényt álmodtunk meg a budapestieknek, hiszen a felújítás öt éve alatt tanúsított türelmükkel rászolgáltak egy-két különlegességre”.

A közleményben kiemelik, hogy

a Metrófesztivált a BKV-vel szoros együttműködésben szervezik, hogy a szórakoztató és olykor meglepő programok semmiképpen se jelentsenek kényelmetlenséget a munkába, iskolába vagy már hazafelé igyekvő utasoknak.

A rendezvényről további információk az esemény Facebook-oldalán találhatók meg. A Budapest városegyesítése 150. évfordulójára szervezett Budapest150 emlékév programjai a 150.budapest.hu oldalon érhetők el.

 

(hirado.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.