A Hórusz könyvkiadó jóvoltából végre magyarul is megjelent Tui T. Sutherland: Tűz Szárnyak I. – A sárkányfióka-jóslat című kultikus könyvsorozat első része. A történet egy olyan világban játszódik, ahol különböző sárkánytörzsek háborúznak, és öt fiatal sárkány elindul, hogy véget vessen a vérontásnak és visszaállítsák a békét a földre. A könyvsorozatából a Netflix hamarosan animációs sorozatot készít.

Állítólag megelőzi Harry Pottert
Tui T. Sutherland írónő számos sikerkönyv, többek között az „Avatars trilógia”, a „Pet Trouble” és a „Seekers” sorozat díjnyertes szerzője. A Tűz Szárnyak című műve külföldön már nagy sikert aratott. A New York Times sikerlistáján 130 hete szerepel a TOP10-ben, a gyerek olvasók és egyes kritikusok szerint pedig ez a könyv még Harry Pottert is messze megelőzi.
A magyar fordítás sorozatszerkesztője szerint Tui T. Sutherland joggal veszi fel a versenyt J. K. Rowlinggal. „Harry Potter jelentősége vitathatatlan, hiszen Rowling művének köszönhetően egy olyan generáció szerette meg az olvasást, akik előtte nem nagyon vettek könyvet a kezükbe. Azok a szerzők pedig, akik új életet tudnak lehelni a fantasy irodalomban, ráadásul gyerekekhez szólva, azoknak a nevét érdemes megjegyezni. Sutherland ezzel a sorozattal maradandót alkotott, mert tényleg első pillanattól kezdve magával ragad a történet” – mondta Fonyódi Tibor.

Az élet nagy kérdéseire ad választ a regény
Az írónő 14 kötetesre tervezi a sorozatot, magyar fordításban 3 készült el, ennek első része A sárkányfióka-jóslat.
„A regény erőssége, hogy a szerző nagyon szépen megteremtette a történet önálló mitológiáját. Tudatosan és szépen építkezik, segítve ezzel a befogadást. Bár, a főszereplők sárkányok a történet egyik nagy előnye, hogy ha a sárkányokat tizenéves fiatalokkal helyettesítjük, akkor ugyanúgy megállja a helyét. Emberi dolgokról szól a könyv, olyanokról, ami foglalkoztatja a mai fiatalokat. A fontos kérdésekre, hogy „Ki vagyok én?”, „Kik a szüleim?”, „Miért születtem erre a világra?”, „Mi az élet célja?” szinte választ is ad” – tette hozzá Tibor.

A Netflix is lecsapott rá
A Netflix idén tavasszal jelentette be, hogy a könyvsorozatából animációs-sorozat készít, amelynek Ava DuVernay lesz a producere. Fonyódi Tibor szerint így sokkal több emberhez fog eljutni a történet, és a film emelni fogja a könyvek színvonalát is.
„15 évvel ezelőtt még az volt a trend, hogy akkor csináltak valamiből televíziós sorozatot, ha az irodalmi alapanyagként jól teljesített a piacon. Ma ez már megfordult, most sokan a televíziós sorozatok után veszik meg a könyveket, és olvassák el azt is, hiszen mégiscsak más élményt nyújt” – véli a sorozatszerkesztő, aki azt is elárulta, hogy miért jelentett számára extra kihívást a regény.

Speciális munka volt a „magyarosítás”
„Közel egy év kemény munkája van benne, mert a legnagyobb küzdelem az volt, hogy a kb. 60 sárkánynevet „magyarosítani” kellett. Minden karakternek olyan nevet kellett találnom, ami illett hozzá. Ehhez figyelembe vettem, hogy melyik törzshöz tartozik, milyen a személyisége, mi volt az eredeti angol név, és ehhez kellett megtalálni a megfelelő asszociációt. De itt nem ért még véget a feladat, mert ezeket a neveket vissza is kellett fordítani angolra, és elküldeni az írónőnek, hogy neki mennyire felel meg. Büszkeséggel mondom, hogy a rengeteg névből, körülbelül 3-4 név ellen volt kifogása, a többi viszont tetszett neki.” 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.